Ponthatárok 2011 OFIK

Ponthatárok 2011

Hogyan válasszak pályát?

A mostani kedvezőtlen gazdasági helyzet befolyásolhatja a pályaválasztási terveket. Főként azok vannak nehéz helyzetben, akiknek arról kell dönteni, hogy mit tanuljanak a jövőben. A szakértők azt javasolják, hogy senki se hagyja magát befolyásolni, mindenképpen azt a pályát válassza, amihez kedve és tehetsége is van.

A személyre szabott választás a pályaorientáció folyamatában a szokásostól eltérő logikát igényel. Ugyanis célszerűbb hátulról, a megfelelő pálya irányából közelíteni a kérdés megoldásához. Azt kell tehát elsőként megfogalmaznod magadnak, hogy mivel szeretnéd tölteni majd átlagos munkanapjaidat nyolc-tíz év múlva. Ha már legalább körvonalaiban meg tudod határozni, milyen tevékenységek, szakmák felelnek meg igényeidnek, képességeidnek és felmérted a jövőbeni lehetőségeket is ezeken a területeken, akkor érdemes a lehetséges továbbtanulási irányokat kiválasztani.
Sokan azon a véleményen vannak, hogy a mérnöki tudománnyal rendelkezők fognak előre törni, s a természettudományos szakemberek szinte meg sem érzik a válságot. A fizikai és kémiai alapismeretekre, a matematikai készségekre mindig van kereslet. A mostanában divatos szakmákban (humán, gazdasági, kommunikációs tudományos, HR) a legnehezebb elhelyezkedni, ugyanis túlkínálattal találhatjuk magunkat szembe. Itt nagyon sokat számít a gyakorlat, e nélkül szinte esély sincs az elhelyezkedésre. A '90-es évek években még nagyon keresettek voltak ezek a szakmák, gyors előrelépési lehetőségek voltak, mostanra viszont ez már nem jellemző.
A legfontosabb mindenképpen, hogy saját személyiségünk, érdeklődési körünk szerint válasszunk pályát. Aki pl. természettudományi területen tanul tovább, de a humán tudományok érdeklik, az egész életében szenvedni fog, folyamatos kudarcok, sikertelenségek jellemzik majd a pályáját.

Érdemes tehát hosszú távra előre gondolkodni. Az eredményesség egyik alapfeltétele ugyanis, hogy el tudd képzelni, a szakmára jellemző tevékenységeket szívesen, hosszú távon tudod-e majd végezni és képes vagy-e kezelni a napi munkavégzés felmerülő problémáit.
Elsőként mindenképpen egy jövőképet kell készíteni magadnak, ahol nagyon pontosan elemzed, mivel töltöd az időd, milyen tevékenységeket végzel, kikkel, milyen helyszíneken, milyen eszközökkel és milyen feltételek között.
Hasznos segítséget nyújthat a www.epalya.hu, hogy megismerd a szakmákkal, foglalkozásokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Fontos számba venni azt is, hogy miben vagy jó. Itt nem csak arról van szó, hogy milyen iskolai tárgyakat tudsz jelesre teljesíteni. Inkább arról kellene gondolkodnod, hogy milyen tevékenységekért kaptál elismerést másoktól, ha jól teljesítettél egy-egy kihívást, feladatot.
Ahhoz, hogy a szükséges végzettséget megszerezd a kiválasztott területen, meg kell ismerned a felsőoktatási intézmények követelményeit és a kínált képzéseik jellemzőit is.

Hogyan válasszak egyetemet, főiskolát?

A felvételizőknek tanácsos alaposan megfontolniuk, hogy a felvételi során melyik felsőoktatási intézményt választják. Fontos, hogy a hallgató jól érezze majd magát abban az intézményben, amelybe felvették, számára megfelelő jellegű és színvonalú képzésben részesüljön és utána az elhelyezkedés se jelentsen nehézséget.
A diákok általában az alábbi tényezőket veszik figyelembe a pályaválasztás során:

  • egyéni kötődés,
  • család véleménye,
  • barátok, ismerősök véleménye,
  • ismeretlenek véleménye (internetes fórumok),
  • a felsőoktatási intézmény presztízse,
  • az intézményi élet,
  • korábbi tanárok, oktatók tanácsai,
  • korábbi tanulmányok,
  • az intézmény közelsége a lakóhelyhez.

Gyakran előfordul, hogy a lakóhely közelsége, a presztízs vagy más tényezők miatt a továbbtanulni szándékozó előbb érdeklődik az adott intézmény, és csak utána az ott megszerezhető képesítések iránt.
Egy korábbi statisztika szerint a felvételizők általában a következőképpen rangsorolják a legfontosabb szempontokat:

Első helyen megjelölt szempontok:

 

százalék

presztízs

2435

52,1

oktatás színvonala

749

16

lakóhelyi közelség

581

12,4

középiskolai eredmények

341

7,3

egyéb

270

5,8

pezsgő intézményi élet

184

3,9

ismerősök is ide jelentkeztek

82

1,7

nem tudja

35

0,7

összesen

4676

100

A főiskolák és az egyetemek is hirdethetnek alap- és mesterképzéseket egyaránt, és mindkét intézménytípusban ugyanolyan ismereteket és képességeket szerezhetnek a hallgatók a képzés során. Nem az a fontos, hogy főiskolán vagy egyetemen végeznek a diákok, hanem az ott megszerzett oklevél fokozata (alap- vagy mesterfokozat) a meghatározó. Éppen ezért a jelentkezéskor nem az intézmény elnevezését érdemes nézni, hanem az ott megszerezhető végzettség, ill. az oktatás színvonala alapján eldönteni, hogy hová jelentkezik a felvételiző.
A jelentkezőt segítheti a minden évben megjelenő "Felvi-rangsor" című kiadvány is, mely a leghosszabb múltra visszatekintő, legteljesebb rangsorkutatás végterméke. A képzésterületek számos mérhető adata alapján összeállított Felvi-rangsor a legtágabb szempontrendszert figyelembe vevő felsőoktatási rangsor kutatások alapján készült.
A felvételizők egy részének az intézmény kiválasztásánál az is fontos szempont, hogy az intézmény milyen hagyományokkal rendelkezik, milyen a hallgatói élet. A hallgatói mindennapok jelentősen eltérnek a középiskolás, vagy akár a "felnőtt"" életviteltől. Az intézményi interjúk keretében hallgatók, egyetemi oktatók számolnak be saját intézményükben szerzett tapasztalataikról, így közvetlen és benyomásokon alapuló, szubjektív képet is kaphatunk kiszemelt intézményünkről.
Az intézményi nyílt napokon személyes tapasztalatok megszerezésére is lehetőség van az érdeklődők számára. A nyílt napok alkalmasak arra, hogy a felvételiző benyomásokat szerezzen az egyetemről, főiskoláról, ahol vélhetően tanulni fog; a nyílt napokra általában szeptembertől februárig terjedő időszakban kerül sor. Itt közvetlenül feltehetik kérdéseiket az oktatóknak a felvételivel, oktatással kapcsolatban.

A pályaválasztás tehát nem egyszerű döntés eredménye, a jelenlegi gazdasági helyzet miatt nagyon fontos az okos, átgondolt döntés, de mindenképpen olyan pályát kell választani, ami nem áll messze az érdeklődési körünktől.

Forrás: www.felvi.hu

» Vissza a hírekhez

 

 

 

 

 

Ponthatárok 2008